Mint informatikai érdeklődésű ember (ti. geek) és mint kultúrgyökerekkel megáldott ember alapvetően megszállottan használom a web 2.0-t és követem a hazai és nemzetközi múzeumok, kiállítóhelyek tevékenységét ezeken a csatornákon, és arra jöttem rá, hogy nálunk az állami intézmények nem (nagyon) használják, tudják használni ezeket az eszközöket, ellentétben a magánkézben levő helyekkel.
Vajon miért is van ez? Manapság ezek a webes felületek a reklámtevékenység egyik legfontosabb területei. Remekül lehetne ezeket használni, főleg úgy, hogy ezek ellenszerei lennének a hazai állami kultúrát jellemző pénzhiányának. Hiszen ehhez leginkább csak internetkapcsolat és emberi erőforrás kell. Mi több, ezeken a csatornákon keresztül elérhetnének egy olyan réteget – a fiatalokat – akiket a hagyományos eszközökkel nem tudnak. Ha a kultúrális intézmények használják is facabook, twitter, google+, foursquare, blog eszközeit, azokat csak úgy teszik, ahogy azt egy magánember is tenné (ahogyan a kommunikációs osztályokon ülő kolléga a saját tartalmait posztolgatja). Lényegtelen tartalmakat, visszajelzést nem igénylő semmiségeket osztanak meg, gyártanak. ugyankkor maradéktalanul hisznek az elektronikus hírlevél szentségében. Abban a kommunikációs eszközben, mely a web hajnalán egy csoda volt, manapság azonban a spamszűrők kedvenc csemegéje. Látszik, hogy nincs a webkettes tevékenység mögöttük semmilyen koncepció, tartalom, csak csinálják, mert kell és trendi. Nincs külön koncepció a weboldalra és a közösségi hálózatokra, ugyanaz ugyanúgy jelenik meg, pedig alapvető különbségek vannak a két terület működési mechsanizmusa között.
Jómultkor beleolvastam egy ilyen intézmény (az egyik legnagyobb hazai – azóta megszűn önállóan létezni – múzeum) egy kiállítás kapcsán indított blogjába. Hát mit mondjak szánalmas volt. Nagy akarás, a névtelenségbe burkolózó szerkesztő és a kurátor (a két kolléga) szánalmas komment-párbeszédei, hihetetlenül érdektelen tartalmak, nulla visszacsatolási lehetőség. Látszott, nem tudják eldönteni kihez szóljanak, milyen formában, milyen tartalmat készítsenek.
Zárójeles megjegyzés: Ez ugyan felvet még egy problémát, a kihez szóljon a kultúra problematikáját (ezzel majd máskor foglalkoznék bővebben). A hazai múzeumok még mindíg ott tartanak, hogy a magas kultúrát a magas műveltségű réteggel kell megosztani tudományos értekezések, benfentes összekacsintásokkal. Elfelejtik figyelembe venni, hogy ez az elmúlt közel 60-70 évben megváltozott. Természetesen fontos ezen helyek tudományos munkája, de egyrészt az itt őrzött vagyon közjav, tehát mindenkié, másrészt pedig megváltoztak a kultúra „fogyasztás” szokásai. (link: Ki űzi ki elefántcsonttornyából a hazai múzeumi intézményeket?)
Még azt sem lehet mondani, hogy ezen eszközök kihasználásához magasan kvalifikált emberek kellenének (ugyan lehetne ilyen), pusztán egy-két lelkes ember, aki utánaolvas, nyomoz annak, hogy ez máshol hogyan is működik és megpróbálja azt a hazai környezetre átültetni.
Ezzel a dilettantizmussal kihagynak egy olyan lehetőséget, mely a hazai kultúrális életet ismét egy sokak által elérhető, érthető tartalommal rendelkező dologgá tenné. Újra lennének szerethető intézmények nem pedig csak elefántcsonttornyok és konténer sztárkiállításokat bemutató intézmények.
De, hogy valami pozitív is kerüljön ebbe az írásba ki kell emelnem a Ludwig MúzeumKortárs - Művészeti Múzeumot (http://www.lumu.hu/; https://www.facebook.com/ludwigmuseum; https://twitter.com/ludwigmuseum; https://foursquare.com/v/ludwig-m%C3%BAzeum/4bc5bf530a30d13a11615a9c ) ebből a katyvaszból. Láthatóan nagyon tudatosan felépített, a teljes webet lefedő koncepcióval és tartalomgyártással rendelkeznek. A hazai kultúrális közéletben ők például a foursquare-t is tudatosan használják (jutalmazzák a check in-eket például). Számomrea abszolút pozitív meglepetés és a többiek számára pedig követendő példa lenne!
A. Twelvetrees
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése