A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 8., hétfő

Ki űzi ki elefántcsonttornyából a hazai múzeumi intézményeket?


Évek óta folyamatosan csökken a hazai múzeumok látogatottsága. Csak egy-egy sztárkiállításra (nagy és közismert mesterek hívónevére) jelennek meg tömegek a múzeumok elött (Van Gogh, Munkácsy, Impresszionisták). Láthatóan ezek az intézmények nem találják az ellenszert.

Pedig meglátásom szerint egyfelől egyszerű okai vannak a látogatószám csökkenésnek. A múzeumok és az emberek nem egy nyelvet beszélnek. Ezek az intézmények megragadtak a tudományos munka értelmiségi réteghez szóló módon való kommunikálásánál. Ezzel a lakosság pusztán elenyésző százalékát érintik meg, a széles tömegek elérésére képtelenek (pedig „a kultúra mindenkié). Továbbra is a XIX. – XX. századból fennmaradt tudományos elefántcsont toronyból szemlélik az őket körülvevő „plebszet”, mint olyanokat, akik nem is érdemesek ennek a fenkölt és szent dolognak a befogadására. Ez szép, csak túlhaladott. Nem elsősorban az emberek érdektelensége miatt nem látogatják ezeket a helyeket, hanem a köztük levő szemantikai univerzumbeli szakadék miatt. Egyszerűen az emberek nem is értik miről is beszélnek az okosok.
A megoldás rém könnyű lenne. Csak kommunikációs stratégiát kellene váltaniuk. Olyan dolgokat kellene a társadalommal – „a plebszel” - megosztaniuk, amik érdekesek lehetnek. Kicsit bulvárszagú, figyelemfelkeltő dolgokat. Például, hogy mik vannak a raktárak mélyén, hogyan működik a restaurálás, hogy néz ki egy „múzeumi backstage”, hogyan lesz a semmiből egy kiállítás.
Igen ez úgy tűnik, hogy mintha egy kicsit le kéne menniük kutyába (igen le is kéne!) és a tudományos munkát fel kéne adniuk, hogy bohócként szórakoztassák a népet, de NEM! Egyszerűen csak szét kéne választani ezeket a feladatokat, mint egy professzionális nagyvállalatnál is. Attól még nem áll meg a fejlesztés-kutatás-gyártás a Microsoftnál, hogy Steve Balmer bohóckodik és kiabáll a színpadon.
A látogatószám csökkenés azt példázza (többek között), hogy rosszul működik szinte mindegyik intézményben a kommunikációval foglalkozó terület. Nem a sokat emlegetett pénzhiány az elsősorbani felelős, hanem a vezetések, akik nem látják át, hogy megváltozott a világ és másképt kell megszólítani az embereket manapság.
Vajon milyen módon lehetne ezeket az állami mamutokat rávenni arra, hogy változzanak meg? Az állami forrásmegvonás nem megoldás. Egyrészt a kultúra állami támogatása és a területen történő állami szerepvállalás nem megspórolható költség, másrészt az az állami szándék, hogy a források csökkentésével majd a múzeumok kreatívabban fognak látogatókat fogni nem jött be. Ehelyett jött a szokásos panaszáradat, hogy a kormány megöli a kultúrát. Amíg ezek az intézmények az államtól várnak segítséget minden problémájuk megoldására vélhetően nem is fog ez a helyzet megváltozni, hisz látható, hogy kommunikációs stratégia váltás helyett marad a mutogatás a gonosz államra.

A. Twelvetrees

Zavar az állami "kultúrweben"


Mint informatikai érdeklődésű ember (ti. geek) és mint kultúrgyökerekkel megáldott ember alapvetően megszállottan használom a web 2.0-t és követem a hazai és nemzetközi múzeumok, kiállítóhelyek tevékenységét ezeken a csatornákon, és arra jöttem rá, hogy nálunk az állami intézmények nem (nagyon) használják, tudják használni ezeket az eszközöket, ellentétben a magánkézben levő helyekkel.
Vajon miért is van ez? Manapság ezek a webes felületek a reklámtevékenység egyik legfontosabb területei. Remekül lehetne ezeket használni, főleg úgy, hogy ezek ellenszerei lennének a hazai állami kultúrát jellemző pénzhiányának. Hiszen ehhez leginkább csak internetkapcsolat és emberi erőforrás kell. Mi több, ezeken a csatornákon keresztül elérhetnének egy olyan réteget – a fiatalokat – akiket a hagyományos eszközökkel nem tudnak. Ha a kultúrális intézmények használják is facabook, twitter, google+, foursquare, blog eszközeit, azokat csak úgy teszik, ahogy azt egy magánember is tenné (ahogyan a kommunikációs osztályokon ülő kolléga a saját tartalmait posztolgatja). Lényegtelen tartalmakat, visszajelzést nem igénylő semmiségeket osztanak meg, gyártanak. ugyankkor maradéktalanul hisznek az elektronikus hírlevél szentségében. Abban a kommunikációs eszközben, mely a web hajnalán egy csoda volt, manapság azonban a spamszűrők kedvenc csemegéje. Látszik, hogy nincs a webkettes tevékenység mögöttük semmilyen koncepció, tartalom, csak csinálják, mert kell és trendi. Nincs külön koncepció a weboldalra és a közösségi hálózatokra, ugyanaz ugyanúgy jelenik meg, pedig alapvető különbségek vannak a két terület működési mechsanizmusa között.
Jómultkor beleolvastam egy ilyen intézmény (az egyik legnagyobb hazai – azóta megszűn önállóan létezni – múzeum) egy kiállítás kapcsán indított blogjába. Hát mit mondjak szánalmas volt. Nagy akarás, a névtelenségbe burkolózó szerkesztő és a kurátor (a két kolléga) szánalmas komment-párbeszédei, hihetetlenül érdektelen tartalmak, nulla visszacsatolási lehetőség. Látszott, nem tudják eldönteni kihez szóljanak, milyen formában, milyen tartalmat készítsenek.
Zárójeles megjegyzés: Ez ugyan felvet még egy problémát, a kihez szóljon a kultúra problematikáját (ezzel majd máskor foglalkoznék bővebben). A hazai múzeumok még mindíg ott tartanak, hogy a magas kultúrát a magas műveltségű réteggel kell megosztani tudományos értekezések, benfentes összekacsintásokkal. Elfelejtik figyelembe venni, hogy ez az elmúlt közel 60-70 évben megváltozott. Természetesen fontos ezen helyek tudományos munkája, de egyrészt az itt őrzött vagyon közjav, tehát mindenkié, másrészt pedig megváltoztak a kultúra „fogyasztás” szokásai. (link: Ki űzi ki elefántcsonttornyából a hazai múzeumi intézményeket?)
Még azt sem lehet mondani, hogy ezen eszközök kihasználásához magasan kvalifikált emberek kellenének (ugyan lehetne ilyen), pusztán egy-két lelkes ember, aki utánaolvas, nyomoz annak, hogy ez máshol hogyan is működik és megpróbálja azt a hazai környezetre átültetni.
Ezzel a dilettantizmussal kihagynak egy olyan lehetőséget, mely a hazai kultúrális életet ismét egy sokak által elérhető, érthető tartalommal rendelkező dologgá tenné. Újra lennének szerethető intézmények nem pedig csak elefántcsonttornyok és konténer sztárkiállításokat bemutató intézmények.
De, hogy valami pozitív is kerüljön ebbe az írásba ki kell emelnem a Ludwig MúzeumKortárs - Művészeti Múzeumot (http://www.lumu.hu/; https://www.facebook.com/ludwigmuseum; https://twitter.com/ludwigmuseum; https://foursquare.com/v/ludwig-m%C3%BAzeum/4bc5bf530a30d13a11615a9c ) ebből a katyvaszból. Láthatóan nagyon tudatosan felépített, a teljes webet lefedő koncepcióval és tartalomgyártással rendelkeznek. A hazai kultúrális közéletben ők például a foursquare-t is tudatosan használják (jutalmazzák a check in-eket például). Számomrea abszolút pozitív meglepetés és a többiek számára pedig követendő példa lenne!

A. Twelvetrees